2026. augusztus 30.
Keményvonalas hippi I.
Az ananász a szőlőben
Lean anyatejen szocializálódtam, és a Kaizen nyújtotta apai szeretet vett körül, amikor 2010-től szervezeteket kezdtem támogatni a folyamatos fejlődés útján. Lean-es és Kaizen-es vértestvéreimmel hittünk abban, hogy a működés fejleszthető, a problémák feltárhatók, és hogy mindennek a közepén az ember áll. Ezt tanultam akkor, így dolgoztam, és ezt képviselem ma is. Nem készültem erre a pályára. Valahogy belekerültem, aztán családtag lettem.
Amikor közeledett a negyvenedik születésnapom, újra és újra felbukkant bennem egy régi kép még az egyetemi éveim korából. A Széchényi Könyvtár bejárata előtt állok a Várban, és a lábam alatt a köveket nézem. Akkor, sok évvel korábban, nagyon erős vágy volt bennem: kutatni szeretnék. Könyvekben keresni kérdéseket és válaszokat. Összehasonlítani, értelmezni, elemezni. Írni. A kövek szürkesége lassan betűkké változott az emlékezetemben.
2019 őszén ezzel az emlékhátszéllel besétáltam az egyetemre. Elhatároztam, hogy kutatni szeretnék. Ekkor már évek óta Lean–Kaizen szervezetfejlesztési tanácsadóként dolgoztam. És egy pár év múlva valami furcsa történt, amire nem számítottam:
A tanácsadói világban irodalmár lettem. Az egyetemen pedig tanácsadó.
Mintha az akadémiai szőlőskertben egy ananász csüngene a szőlőtőkén.
Sokáig azt gondoltam, hogy ez probléma. Hogy választanom kellene. Szervezetfejlesztés vagy irodalom. Folyamatok vagy szövegek. Elemzés vagy alkotás. Hard vagy soft. Ma már éppen az ellenkezőjét gondolom. Egy szervezetet értelmezni meglepően hasonló ahhoz, ahogyan egy szöveget olvasunk. Figyeljük az összefüggéseket. Keressük, hol törik meg a történet. Mi ismétlődik. Mi marad kimondatlanul. Melyik rész mit változtat meg az egészben. A szövegben ugyanúgy van értékteremtés, mint egy gyártósoron vagy egy irodai folyamatban. Talán ezért sem érzem úgy, hogy valaha is igazán elhagytam volna a komfortzónámat. Inkább egyre tágabb lett.
És az ananász?
Maradt a szőlőben.
2026. szeptember 1.
Keményvonalas hippi II.
Soft vagy hard?
Sokáig foglalkoztatott, mi történik akkor, ha valaki olyan területeket kapcsol össze, amelyek látszólag nem tartoznak egymáshoz.
Lean és Kaizen / Irodalom- és kultúratudomány / Rajz és festészet / Szervezetfejlesztés / Tanítás.
Az üzleti világ nyelvén ezek közül némelyik „hard”, másik „soft”. Csakhogy minél tovább dolgozom emberekkel és szervezetekkel, annál kevésbé látom ezt a határt. A PhD-tanulmányaim például kifejezetten kemény vonalat jelentettek számomra. 2019-ben úgy érkeztem az egyetemre, hogy nem volt kutatói múltam, egyetemi helyismeretem vagy kialakult kapcsolatrendszerem. Új terep volt. Ahogyan évekkel korábban a Lean és a Kaizen is. Meg kellett tanulnom úszni benne.
Közben újra rajzolni és festeni kezdtem. Azt vettem észre, hogy az alkotás során ugyanazokat a képességeket használom, amelyekre a szervezetekben is szükségem van.
Megfigyelni – arányokat keresni – hátrébb lépni – észrevenni, mi nem illeszkedik – nem rögtön kijavítani valamit – hanem először megérteni, mit látok.
A „soft” és a „hard” közötti határ lassan elvesztette számomra a jelentőségét. Ha túl soft vagyok, hiányzik az eredmény. Ha túl hard vagyok, könnyen elveszítem azt, ami miatt az eredménynek egyáltalán értelme van: az embert. Így maradtam valahol a kettő között.
Keményvonalas hippi.
Innen egészen jó a kilátás. Látni lehet a folyamatot és az embert. A számokat és a történeteket. A problémát és azt is, aki megpróbálja megoldani. A működést és azokat a finom jeleket, amelyekből észrevehető, hogy valamin változtatni kellene.
Ábrándozni eredmény nélkül is lehet. Eredmény nélkül azonban nem lehet sokáig ábrándozni.
És talán ennek a fordítottja is igaz: eredményeket elérni lehet az emberek nélkül is egy ideig. Hosszú távon azonban nehéz, megkockáztatom: lehetetlen. A valódi problémamegoldáshoz ugyanis nemcsak módszer kell.
Őszinteség is.
2026. augusztus 25.
Mennyire nyissuk ki az ablakot?
Azt hisszük, hogy mindig a lehető legnagyobb rálátás a cél. Pedig nem vagyok benne biztos.
Van, amikor csak résnyire nyitjuk ki az ablakot. Éppen annyira, hogy friss levegő érkezzen, de a huzat még ne forgassa fel a szobát. Ilyenkor kevesebbet látunk a világból. De talán éppen ennyi elég. Máskor kitárjuk az ablakot. Több fény érkezik, messzebbre látunk, új összefüggések rajzolódnak ki. A nagyobb rálátás azonban mindig együtt jár valamiféle bizonytalansággal is. Amit korábban biztosnak hittünk, egyszer csak más megvilágításba kerül. Talán nem is az a kérdés, hogy nyitottak vagy zártak vagyunk. Hanem az, hogy felismerjük-e, mire van szükségünk az adott helyzetben. Van, amikor a teljes panoráma segít dönteni. És van, amikor fontosabb, hogy megszüntessük a huzatot. Nem hiszem, hogy létezik minden helyzetre érvényes jó döntés. Nem mindig a nagyobb kilátás visz előre. Néha az, ha tudjuk, mekkora nyitottságra van szükségünk.
2026. augusztus 15.
Egy vers elemzése közben ugyanaz történik velem, mint egy szervezeti workshopon.
Elsőre furcsán hangzik, pedig számomra ugyanaz a folyamat.
Amikor egy workshopot vezetek, mindig olyan érzésem van, mintha egy versszak születne. A gondolatok még különálló sorok. A résztvevők hozzák a saját tapasztalataikat, kérdéseiket, kételyeiket. Együtt keressük a kapcsolódási pontokat, a ritmust, a jelentést. Olykor egyszer csak minden a helyére kerül, és megszületik egy olyan közös felismerés, amelyet egyikünk sem tudott volna egyedül megalkotni. Pontosan ugyanezt érzem, amikor egy igazán jó verset olvasok.
Nem azért, mert a vers kész válaszokat ad, hanem mert egyszer csak megmutat egy összefüggést, amely addig rejtve volt. Ezért érzem közel egymáshoz a szervezetfejlesztést és az irodalmat. Mindkettő az értelmezésről szól. Arról, hogy a látszólag különálló részletekből közös jelentés szülessen. Élményeink, emlékeink, jelen (olykor pillanatnyi) helyzetünk, kapcsolataink, vágyaink, érzelmi állapotunk – olykor tudatos, máskor tudatalatti – befolyása alapján interpretálunk. Izgalmas folyamat. Emberi és összetett.
Az irodalomtanulmányok során tanultam meg igazán, hogy egy szöveg jelentése nem egyszerűen benne van a sorokban. Az olvasó, a saját tapasztalatai, emlékei és kérdései is alakítják. Egy szervezeti workshopon ugyanez történik. A megoldás nem valaki fejében születik meg. A résztvevők közötti térben jön létre.
Összekötöm a különböző világokat egymással: a szervezetfejlesztést és a Leant – a nyelvet és a kultúrát – a művészetet és a kreativitást – az embereket, a csapatokat és a tanulási folyamatokat.
2025. augusztus 10.
Kalitka a sík(ság).
Naponta ezernyi betűt küldünk egymásnak rendezetten és rendezetlenül, egymás mellett és alatt.
Üzeneteket, posztokat, kommenteket, e-maileket, reakciókat. Mégis azt veszem észre, hogy a valódi megértés ritkán a billentyűzeten születik meg. A szavak előkészíthetik a találkozást, de nem helyettesítik azt.